fú, a recorder rakta ki ezt a szuper kezdeményezést:
"Szeretnének Karácsony alkalmával egy tábort rendezni Ózdon, ahol különböző zenei foglalkozásokat tartunk nehéz sorsú gyerekeknek. A tábor végén a résztvevő gyerekek szüleiknek, barátaiknak újévi koncertet adnak.
Miért jó ez?
A gyerekeknek ez azért jó, mert figyelmet, szeretetet és elismerést kapnak, és emellett tehetségüket jobban ki tudják bontakoztatni, újat tanulnak, és kicsit kiszakadnak a hétköznapokból.
A Common Vibe önkéntes tagjai már több mint egy éve foglalkoznak a nyolc tagú Várkonyi Csibészekkel, korábbi nevükön Kukorica zenekarral. A gyerekek Ózd külvárosából jöttek, ahol az élet nem fenékig tejfel, de a tehetség és a motiváció annál nagyobb. A tábor során megismerkedünk a stúdiótechnika és a stúdiómunka rejtelmeivel, emellett improvizatív zenei workshopokon veszünk részt, különleges hangszerekkel ismerkedünk meg és megannyi új tapasztalatra teszünk szert. Az Autonómia Alapítvány a gyűjtés szervezeti hátterét biztosítja a kezdeményezés számára."
zene:
itt pedig az adjukösszén segíthettek, már 1500 ft-tal is :) kicsi ajándék karácsonyra :)
tudom, tudom, van ezer ok, több-százezer éhező gyerek meg minden egyéb szörnyűség. pár ezer forintot, egy két cuccot viszont biztos tudtok nélkülözni, KARÁCSONY VAN, DO IT!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése