végre megint koncertezett budapesten magyarország egyetlen valamirevaló glamrock zenekara, a disco express.
élzveztük tökre, hiszen az örökzöld slágerek (szaladó férfi, hot-dog árus ember, a személyes kedvecem, illetve a rekettyés többek között) mind lepörögtek, masszív gitárral meg minden :) sajnos a színpadi só már nem volt full-on glam, pedig án kurvára élveztem a platós cipőket, a rózsaszín szőröket, a parókákat meg sminket, iszonyú szórakoztató cucc volt. láttuk őket a zépében, a szigeten, voltak kurvajó bulik.
na de így is mulattunk.
illetve az atomic playboyz zenekar kurva szar volt élőben :/ főleg, hogy az egri elmezavar kezdett, akik kurvaára jó kis koncertet toltak, ajándék pálinkával, kurvajó énekessel és kábé szles reinkarnációja a gitáron flanelingben, szóval ahhoz képest egy szar, uncsi puccparádé volt a playboyz, iszonyat fos hangosítással (pedig állítólag valami ikszfaktorosok vagy valamik voltak).
most meg ez, mert ezt dúdolgattam tegnap:
Még egy nap, még egy gyönyörű reggel
Lehet, hogy kiugrom az ablakon
A baj csak az, hogy a földszinten lakom
A mennyország csak egy butik a sarkon
Shoppingol a szilikon angyalom
S elrepül majd Versace szárnyakon
Tudja ő, hogy üres a kassza
Mégis minden kell
De egy sztereó dalban majd eléneklem,
Ami senkit sem érdekel
Szerelemből nem lett semmi még
A szerelemtől nem lett senki szép
A szerelemtől nem kell semmi már nekem
Szerelemből nem lesz senki más
A szerelemtől nem lesz változás
A szerelemtől nem kell semmi már nekem
De mégis kell ez a szerelem
Csak még egy nap, s még vagy 1001 éjjel
Rám talál a szerelmes szellemem
Majd egy üveg ginnel elszáll egy szőnyegen
Hogy az ember járt a holdon
Ki hiszi ezt már el
És vissza biztos csak a szerelem hozta
Hát űrhajó minek kell
Szerelemből nem lett semmi még
A szerelemtől nem lett senki szép
A szerelemtől nem kell semmi már nekem
Szerelemből nem lesz senki más
A szerelemtől nem lesz változás
A szerelemtől nem kell semmi már nekem
De mégis kell ez a szerelem
Júlia Rómeót kérte- szeress ma engem
De még ő sem tudta
Hogy másnap mással
Mi tesz az erkélyen
Szerelemből nem lett semmi még
A szerelemtől nem lett senki szép
A szerelemtől nem kell semmi már nekem
Szerelemből nem lesz senki más
A szerelemtől nem lesz változás
A szerelemtől nem kell semmi már nekem
De mégis kell ez a szerelem
Hiába kegyetlen velem
anno:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése