Fáradt vagyok, hulla fáradt, Tesztel az élet, tesztel a század

 

napomheteméletem

eléggé rácsúsztam a régi belgákra, főle az első két albumra, meg a partizánnak a belga filmje is közben, és nagyon érdekes az is, itt van, nézzétek meg. 

oszt ezmeg:

ezt meg iderakom, mert KÖLTÉSZET (csak akkor jó, ha igazán fáj, csak akkor fáj, ha igazán jó):

El akarom mondani, mi fáj.

Én is el akarom, meghallgatsz?

Gyere, ülj ide mellém.

Köszönöm.

Az életből túl sok jutott,

A születés korán a világra hozott

Nem kell már a falat kenyér,

Nem jut már a sliccemre tenyér

Behúzom a függönyt, a sötétítőt

Lehúzom a rolót, a fény elnyelőt

Nincs kedvem fölállni, nincs kedvem kimenni,

Nincs kedvem letolni, nincs kedvem kivenni

Fáradt vagyok, hulla fáradt,

Tesztel az élet, tesztel a század

Nem akarom ezt a testet, rút a kéznek, rút a szemnek

Belém fulladt az elfojtott szó,

Hogy már veled se jó

Ennyi volnék csupán?

Vagy csak álmodom egy nem létező kapualjban, talán

Mit mondasz?

Nem érdekes

Mért nem érdekes?

Tökmindegy, mért nem érdekes.

De tényleg érdekel.

Köszönöm szépen ez jólesett.

De már el is múlt ez az élet,

Az idő csontomba plántálja sorsomat,

Az ideg ritmusra rángatja combomat

Már a tisztaság sem motivál

Elvagyok büdös ruhában is,

A dezodor korrigál

Életem délibáb és végtelen Hortobágy,

Fáradt lelkem bevetetlen ágy.

Erős kép!

Erős kép!!

Túl a horizonton,

Túl a délibábon,

Túl a határon

Az abszolút túloldalon egy árva kismadár a párkányra száll,

Sántán tipeg, a párkányra hág

Apró pici asszimmetrikus lépéseit hallom, durva

A függöny, mit említettem be van húzva,

U-szögek pattogása az ablakon,

Tölti a galambot gazdagon

Talán egyszer hoz reményt a gyűlölet, ami bennem él

Nem tudok sírni, se nevetni már,

Könnyem mélyen a szemembe páll

Hiába csörög a telefon, föl nem kapom,

Ki az? Nekem senki se telefonáljon

Én senkit se érdekeljek

Nincs barátom se ellenségem

Nincs nagyapám se nagyanyám,

Csak csiporog a papagáj

Ajándékba kaptam Ausztráliából,

Magányomat csipogja egy halott galambnak

Körmeimet mélyen a hasamba vájom,

Kifakad egy pattanás arcomon.

Forró a testem, melegem van

Nekem meg ebből elegem van…

Csak akkor jó, ha igazán fáj,

Csak akkor fáj, ha igazán jó.

Most mit kezdjek ezzel a rímmel?

Látod? Már ez sem stimmel.

Az élet húsomból csákót hajtogat

és feketére festi csontomat

A sors kifürkészhetetlen

foszlány, foszlány, foszlány